Forgalommal szemben hajtott fel egy sofőr az M0-sra, majd megpróbált az autók közt szlalomozni – videó
Többen villogtak a sofőrnek, de hiába.
Többen villogtak a sofőrnek, de hiába.
A Rómában forgatott jelenetsorban egy kanárisárga Fiat 500-as pörög, forog.
Több mint harminc métert repült egy figyelmetlen autós.
Eséssel lett vége a kergetőzésnek.
Szerencsére üres volt azon a szakaszon a kerékpárút.
A kilók, a lóerők és a hajtásrendszerek karaktere, mind-mind meghatározó egy ilyen összevetésben.
A nő nem gondolta, hogy komoly kárt okoz.
Pillanatokon belül alakulnak ki életveszélyes szituációk a tereléseknél.
A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Úgy tűnik, egy kis ismertségért teljesen őrült dolgokra képesek egyesek.
A meglepő az volt, hogy a rendőrök a helyszínen nem reagáltak.
A meglökött autó egészen a szalagkorlátig sodródott.
Ferenc pápa látogatása dugót is okozott, amiből szabálytalanul próbáltak szabadulni sokan.
A sávváltási szándékot ugyan jelezte az Opel sofőrje, de már nem volt lehetősége szabályosan végrehajtani a manővert. Ezután borult el az agya.
Talán egy életre elment a kedve a vezetéstől.
A kocsi a tengelyén átfordulva a mély árokba esett parkolás közben, ami az esőzés miatt megtelt vízzel.
Egészen a pálya melletti parkolóig repült, ahol összetört egy autót.
Tanulságos videó a közútkezelőtől.
Két nappal később már jelentkezett a rendőrségen a vétkes.
A járőr észrevette mi következik és menekülni próbált, de így is hatalmas szerencséje volt.